6. fejezet: Kétségek (Ausztrália)

Mind sikítoztunk, Linda a kormányt rángatta, de hiába. A kocsi csak pörgött a homokban, majd végül megállt, de furcsamód kicsit balra billenve. Mindenki némán, reszketve ült a helyén, mi hátul még egymásba is kapaszkodtunk. Linda mély levegőt vett. "Mindenki jól van?"-kérdezte reszkető hangon. Eleresztettünk egy erőtlen "Aha..."-t, aztán Linda kiszállt a kocsiból. Megnézte a gumikat, és valamit motyogott. "Alex, gyere gyorsan!'-mondta ijedten. Alex kiugrott az autóból és Linda mellett termett. Ő is vetett egy rémült pillantást a kerekekre, majd Lindával beszéltek valamit. Én nem bírtam tovább, kiszálltam a kocsiból, ránéztem a bal elülső kerékre és megdermedtem. A kerék teljesem szétroncsolódott. Hátranéztem, a mögöttem lévőre, ami egy apró gödörben pihent. Alexra pillantottam,  aki a darabokban levő gumit bámulta. "Most mit csinálunk?" "Nem tudom... végül is az út csak egy köpésre van, de a kocsit el kell vontatni. Ha kihívunk valakit, akkor tuti elkéri a jogsit, meg a személyit, és akkor nagy gázban leszünk." Ekkorra már mindenki kiszállt az autóból. Én elindultam az út felé, majd leültem a szélére. Gondolkoztam. Eszembe jutott a családom. Vajon mit fognak szólni, ha megtudják, hogy a lányuk életveszélyes helyzetbe került? Vagy mi lett volna, ha nem így alakul? Mondjuk, ha felborul a kocsi? Betörnek az ablakok, és a szilánkok akár meg is ölhetnek minket... Néztem a lányokat és hátul megtámaszkodtam a kezemmel, miközben a sírógörcs kerülgetett. Naomi szeme már könnyes volt, Alex tanácstalanul könyökölt a motorháztetőn, Emili a többieket vizsgálta, valamilyen sérülés után kutatva, Linda meg engem nézett. Aztán üvöltözött valamit, de a nagy széltől nem hallottam. A többiek is felém néztek, és már mind ordibáltak. Alex a hátam mögé mutatott, mire hátranéztem, és megláttam a hatalmas sebességgel száguldó kocsit. 

Mire észbe kaptam, már ő is dudált, és lassítani próbált. Felpattantam a helyemről, beljebb mentem pár lépést és bár halálra rémültem, próbáltam nyugodtságot színleni. A kocsi hangos csikorgással megállt, és kiszállt belőle Kyle. "Jajj szia, úgy sajnálom, nem akartam útban lenni!"-próbáltam mentegetőzni. "Pedig nagyon ügyesen csinálod."-mondta kis gúnnyal a hangjában-"Mi történt a kocsival?"-kérdezte, miközben úgy nézett, mintha nem látna jól. "Baleset történt."-vágta rá Alex. Észre se vettem, hogy itt van. "De megoldjuk." "Hát azt nem hiszem."-nézett Kyle Alexre. "A gumi totálkár, az autót meg se bírjátok mozdítani." Alex ezt már nem tudta hova tenni. Mind tanácstalanul néztük az autót."Miért, neked van valami ötleted?"-kérdezte reménykedve Linda. "Természetesen." "Na ácsi, nem kell a mentőötleted, mi is megoldjuk!" "És hogyan?" "Hazamegyünk, elhozzuk a teherautót, és haza vontatjuk a kocsit."-Alex büszkén ránk, majd Kylera nézett. De volt egy dolog, amit nem vett számításba. "Alex, tudod mennyit jöttünk idáig? 150 kilométert!"-Alex arcáról lefagyott a mosoly, Kyle meg megragadta az alkalmat. "Szívesen hazaviszlek titeket!" "Na nem, még csak az kéne! Meg különben is, csak 5 személyes a kocsid, és..."-Kyle Alex szavába vágott-"Mi lenne, ha hátul, a csomagszállítóban utaznátok? Ott tuti elfértek!" "Jujj, igen, az jó lenne!"-kiáltottam, de amikor Alexra néztem, a szörnyű "megöllek" nézésével találkoztam. Szerencsére a többiek kihúztak a pácból. "Igen, örülnénk, ha hazavinnél minket Kyle."-mosolygott a fiúra Emili., a többiek pedig hevesen bólogattak. Alex kivételével. Ő csak kihívóan nézett a fiú szemébe. Végül feladta. "Ajj, na jól van.  Most az egyszer." Emili visszarohant a kocsihoz, és egy szalmakalappal jött vissza. "Ez is nálad volt?"-kérdeztem meglepetten. "Természetesen. Enélkül sehova se megyek."-mondta mosolyogva, majd egy könnyed mozdulattal a fejére tette. "Na jó, akkor beszállás!"-mondta Kyle, és Linda már rohant is. Alex még motyogott valamit, de csak annyit tudtam kivenni, hogy "Nem lesz ennek jó vége.". Linda bepattant a csomagszállítóba, közben vidáman nevetett. Lassacskán mi is beszálltunk, Kyle meg beindította a motort, mi pedig hatalmasat sikítottunk. Nem, Alex nem sikított, csak megrezdült kicsit. Látszott, hogy ő is megijedt, de nem volt annyira boldog, mint mi. Ő csak robotarccal ült, és lesújtóan minket nézett. Amikor már száguldottunk, azt hittem, hogy még a hajam is lerepül a fejemről, a szél mégis kellemesen bizsergette a bőrömet. Emilire néztem, aki szintén élvezte a száguldást, de látszott, hogy nagyon küszködik azzal a kalappal...
Egyszer csak hatalmasat pattant a kocsi. Hátra néztem, és egy bazinagy gödör volt az úton. Hát igen, tudom, hogy a magyar utakra szokták mondani, hogy összhangban van a természettel,

én azonban azt mondom, hogy gyere el Ausztráliába, és érezd magad  a Holdon. Félre ne értsetek, nem az autópályákra, meg a városi utakra gondolok, hanem a "normális" közutakra. Megjegyzem, itt a normális út összetétele 80,5% föld + 10% aszfalt és 9,5% egyéb (hulladék, víz, anyám tyúkja) és a semmi közepén van. Hopp, még egy pattanás, de itt már sikítottunk egy nagyot. Aztán úgy zötyögtünk, mintha macskakövön mennénk. Csak természetesen nem macskakövön, hanem apró, szorosan egymás mellett levő árkokban hajtottunk. Meg kell mondjam, Alex feje elég vicces volt, hiszen még mindig tartotta a fapofát, közben rázkódott, de még pattogott is. Nevettem egyet és át akartam ölelni, de a következő kátyúnál az ölébe estem. Alex sem bírta tovább, belőle is kitört a nevetés. Hirtelen, mintha Kyle elvesztette volna az uralmat a kocsi felett, átment a másik sávba, és majdnem lement az útról. Alexnek kezdett jókedve lenni, és elkezdett üvöltözni. "Hé Kyle, nem kell még egy baleset! Mondjuk amennyire szerencsétlen vagy, azon sem csodálkoznék, ha "véletlenül" nekihajtanál az Ayers Rocknak!" Egy kicsit még bizonytalanul mozgolódott az autó, sőt lassított is, de aztán irányba tért. Alex addig magyarázott, hogy tényleg Kyle ügyetlenségének tulajdonítottuk a dolgot. Alexnek annyira jókedve lett, hogy amikor egy viszonylag sima területre értünk, ő felállt és előre nézett. Amikor ezt Naomi meglátta, azt hittem, hogy szívbajt fog kapni. Annyira megijedt, hogy csak hajszálvékony hangon tudott beszélni. "Úristen Alex! Szörnyű ez az út, ki fogsz repülni!"-sikította Naomi. Alex könnyeden hátra nézett. "Oké oké mindjárt leülök, csak még egy kicsit!"-mondta, aztán elengedte a kocsi oldalát, széttárta a kezét és lehunyta a szemét. Szerintem Titanicozott, vagy nem tudom, de Naomi itt már tényleg elvesztette az eszét. Felpattant, és visszarántotta Alexet. Aztán hatalmasat dobott a kocsi, és mindkét oldalról víz csapott fel. Naomi halkan megszólalt-"Mondtam, hogy vigyázz."-de Alex csak ült Naomi ölében. Nyitotta a száját, de nem tudott megszólalni, Linda szintén. Végül is Linda mondta ki azt a mondatot, amit Alex nem tudott. "Lányok, nem erről jöttünk." Az infó sokkolt, egy pillanatra meg állt bennem az ütő és éreztem, hogy összeszűkül a pupillám. Szótlanul ültünk. Lassacskán enyhe esőszag keveredett a kellemes virág és homok illatával. Én nagyot szippantottam a levegőbe, majd felnéztem az égre. Mögöttünk sötét felhők gyülekeztek, s itt-ott még egy villámot is lehetett látni. A lányokra néztem. Mindenki lehajtott fejjel ült, és gondolkozott. Egyszer csak Alex felpattant, mire Naomi hanyatt esett. Elkezdte ököllel ütögetni a kocsi tetejét, s közben el-elcsukló hangon szidta a sofőrt. "Kyle, te szemét seggfej! Mit akarsz? Ha?! Ha...ha kell én...én tönkrevágom a rohadt kocsidat! Hazaviszel, mi? Állj már meg, hallod?!"-Alex végül összerogyott. Nem, sírva nem fakadt, de látszott, hogy hihetetlenül el van keseredve. Hirtelen erős szél kerekedett. Alex felemelte a fejét, és a felhőkre nézett, majd elsápadt. "Úristen..."-suttogta. "Lányok, el kell tűnnünk!"-utasított sürgető hangon. "És mégis hová?"-kérdezte Naomi csípősen. Így még sosem hallottam beszélni. "A lehető legmesszebb!"-majd újra felállt, és dörömbölni kezdett a kocsin-"Kyle! Gyűlöllek, de ha nem gyorsítasz, mind meghalunk!"-kétségbeesetten hátranézett. Mi is követtük a pillantását, de csak egy nagy viharfelhőt láttunk. Alex látván értetlenségünket, röviden, a kétségbeeséstől felcsigázva felénk üvöltötte-"Ebből tornádó lesz!"

5. fejezet: Régi ismerős (Ausztrália)

Sziasztok, megint csak egy rövid dolog az elejére. 

Az egyik barátnőm elkezdett blogot írni, szerintem tök jó, nézzétek meg ti is! 

Itt van! ^^

A fiú csak nézett ránk. "Jesszus Linda, elment az eszed?"-akadt ki Alex. Linda kicsit megszeppent, de mindenki folytatta tovább a vádaskodást. "Én mondtam, hogy törvényellenes így vezetni! Alex, most mi fog történni?" "Hogy mi történne? Természetesen megkapják a büntetésüket." A nagy felhajtásban észre se vettük, hogy a fiú már Lindát nézi az ablaknak támaszkodva. Így közelebbről még helyesebb feje van..."Ömm, elnézést... izé, mi európaiak vagyunk, és nem tudjuk, mi itt a dörgés."-Linda továbbra is próbált jó pofizni. A fiú meg csak komoran nézett. Aztán valamiért kitört belőle a nevetés.Még mindig szakadva feltolta a napszemcsiét a fejére és Alexra nézett. "Szia Alex, nem is tudtam, hogy itthon vagy." Mi értetlenül Alexra néztünk. Ő kiugrott a kocsiból, és a fiúnak rontott, neki tolta egy út menti fának, és hevesen magyarázni kezdett. Mi nem hallottunk sokat, csak néhány foszlányt, mint pölö a "Mégis mit hittél?" "Ezt meg mégis hogy képzelted?" "Eltűnsz aztán hirtelen felbukkansz?"stb. A fiú rezzenéstelen arccal tűrte Alex dühkitörését, mi pedig döbbenten figyeltük. Amikor Alex végre lenyugodott, visszapattant a kocsiba, a fiú meg megint Linda ablakában kötött ki. Mosolyogva magyarázni kezdett. "Bocsi lányok, nem akartam rátok ijeszteni, csak felismertem Alexék kocsiját, és üdvözölni szerettem volna. Az általánosban padtársak voltunk."-itt egy kis szünetet tartott, majd folytatta-"Csak hazafelé mentem lepakolni a cuccomat, aztán meg indultam volna egy nyugati partyba."-nem tudta befejezni, mert Linda félbeszakította. "De jó, mi is épp oda tartunk, de nem nagyon tudjuk az utat." Alex dühösen ránézett, mire Linda visszafogta magát. "Ha gondoljátok, mutatom az utat lányok!" Alex gyorsan elhárította a fiút. "Köszönjük Kyle, de én is tudom az utat oda felé."-a végére még vágott egy eléggé erőltetett vigyort, aztán előre meredt. "Indíts, Linda indíts!"- utasított a fogai közt. Linda nem habozott, de azért még elköszönt a fiútól. Én is gyorsan letekertem az ablakot, és a kocsiból mindenki egyszerre még mondott egy "Szia Kyle!"-t. Először a kocsi csak felverte a port, aztán nagy nehezen elindult. Kyle még integetett egy kicsit, aztán beült a kocsijába.
"Szerintem ari volt."-szólalt meg kis idő múlva Linda. "Ari, pff. Csak egy töketlen, bunkó paraszt." "Volt 8.-ban."-Linda nem hagyta befejezni Alexet. "Nyáron sokat változhatott. Így elsőre nem felelt meg a leírásodnak." "Jajj bocs, a képmutató jelzőt kihagytam!" "Na most fogd be, te szinonimaszótár!"-Linda mosolygott, és barátilag ököllel beleütött a vállába és ránézett. Alex még dühös volt, de Linda állta a tekintetét, és talán tovább a kelleténél. Emili sikítása vetett véget a szemezésnek. "Jézus Linda!" Linda előre kapta a fejét, és próbált kormányozni, de a kanyarban kisiklott...

4. fejezet: Az első kaland (Ausztrália)

Csak egy kis előszó.

 Ausztráliában ugye angolul beszélnek, de én mindent magyarul fogok írni! 

Ennyi. :)

A gépünk reggel 6-kor indul, de 4-re ott kell lenni a becsekkolás miatt. Vasárnap délután 5-kor mentem aludni, ma meg 2-kor keltem. Csodás volt. Amint eszembe jutottak a lányok, kipattantam, bevonultam a szentélybe, és rájöttem, hogy nem vittem ruhát.Visszamentem, aztán újból irány a szentély, a megtisztulás után a nagy tükör. Ma egy fehér póló van rajtam aminek a közepén egy fülhallgatós szívecske van. Még a nyakamba raktam egy narancssárga kockás sálat, és felkaptam egy zöld pulcsit halvány piros virágokkal, felmartam a bőröndöt és lerobogtam a lépcsőn. Amint kiértem, megjelent egy piros autó, az ablakból pedig kezek lógtak kifelé. Egyre közeledett, aztán előbukkant egy nagy vörös csimbók. "Itt van, ő az!  Tina, pattanj be!" Nem kellett kétszer mondani. Egy rövid hajú nő vezetett, az anyósülésen meg Alex nagybátyja, Markus ült. "Szia Tina."-köszönt Mark, és a sofőr. Elindultunk, és egész úton a lányokkal vihogtunk.

////////////////////////////////÷\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\

Na, már becsekkoltunk, meg minden, a repülőn ülünk. Három szék van egymás mellett. Én Lindával és Naomival ülök együtt, Alex Emilivel és Markkal. A repülőút 1 nap.

// Másnap //

Délután 2 óra van, most szálltunk le a gépről. Istenem, de meleg van! Mondjuk miért csodálkozok? Tiszta sivatag az egész kontinens. Alex apja jött értünk egy terepjáróval. "Szia Alex!" "Szia! Apa, ők a barátnőim. Emili, ő Párizsból jött. Aztán itt van Naomi, ő Jokohamából, Linda Norvégiából és Tina Magyarországról." "Sziasztok lányok."-Markust csak most vette észre-"Szia öcsi!"-mondta vigyorogva és megölelte. "Na gyertek, menjünk." És mi mentünk. A tanyára vezető úton meglepően nagy csend volt. Alex apja valahogy komorabban nézett ki, mint Mark. "Mark."-szólalt meg Alex apja, és ránézett a mellette ülő Markra."New Yorkba kell utaznom. Nem lenne nagy baj, ha egyedül maradnál a lányokkal?" Alex tátott szájjal ránk nézett, én meg csak rá kacsintottam. "Nem, dehogy baj. Megleszünk. De mikor érsz haza?" "Jajj köszi Mark! 3 hét, de hagyjátok csak itt a házat, majd megkérek valakit."  Már látjuk a tanyát. Fú, Alexéknál rengeteg állat lehet. Kapásból máris látok egy marha csordát és néhány lovat. "Meg is jöttünk."-mondta Alex apja. Kipattantunk, előszedtük a cuccunkat. Mindenki azt a bőröndöt hozta, amivel a koleszba ment, de Emili bőröndje volt a legnagyobb, és még így is alig fért bele a cucca. Mindenki megszemlélte, és mosolygott. "Mi az? Csak néhány apró extra dolog."-mondta kicsit felháborodva Emili, de azért a végére nevetett. "Na gyertek lányok! Egy szobában alszunk, de elfogunk férni." A házban kellemesen hűvös volt. Egy skótjuhász kutya üdvözölt minket. "Szia Maszat!"-és leguggolt a kutyához, majd ránk nézett. "Mi az? Nem is mondtam, hogy van egy kutyám?" Megráztuk a fejünket. Erre felállt. "Na jó mindegy. Lányok, van egy kutyám!"-mondta büszkén, mi meg csak nevettünk. Fel mentünk az emeletre és lepakoltunk. Mindenki a földön aludt, de senkit se zavart. "Sziasztok lányok!"-kiáltott fel Alex apja-"Sajnálom, hogy nem tudlak jobban megismerni titeket. Alex, te meg vigyázz magadra!" "Jó jó, szia apa! Majd mesélj New Yorkról!" "Oké, szia!" És elment. Az ablakból még néztük egy ideig, aztán Alex megszólalt. "Na lányok, szabad a pálya. Van kedvetek autózni?" Mindenki bólogatott."Ok, akkor gyertek! Mark, elmegyünk autózni!" "Jó de vigyázzatok!" Mi? Egyedül megyünk? Ijedten összenéztünk a lányokkal. "Na, gyertek!" Lerobogott a lépcsőn, de mi csak félkómában tudtunk menni. Mark oda dobta a kulcsot Alexnek, aki még a levegőben elkapta, aztán már kint is volt. Mire mi is kiértünk, Alex már kinyitotta a kocsit, és annak támaszkodva várt. Mi is odaértünk. "Alex, csak úgy izé... ki fog vezetni?"-kérdezte félénken Naomi. "Na igen... önként jelentkező?" "Na majd én, dobjad a kulcsot!"-vállalkozott Linda. "Te tudsz vezetni?"-kérdeztem bugyután. "Nem." "De ugye próbáltad már? Úgy értem, hogy a szüleid ugye tanítgattak már?" "Nem, dehogy!" "Alex, remélem van légzsák!" "Nem, nincs." Mindenki halál sápadt lett. Alex vigyorgott, Linda meg gonosz mosollyal a kezét dörzsölgette. "Nyugi, csak vicceltem! Még mielőtt elájulnátok." Mindenki "megöllek" arccal nézett rá. "Na beszállás!"-rikkantott Alex. Ő beült Linda mellé. "Jó. Alex, hova is kell ezt az izét betenni?"-aztán mosolyogva ránk nézett, majd beindította a motort. Azzal a mozdulattal rá is lépett a gázra, de a motor lefulladt. "Alex, van toll meg papír? Szerintem elkezdhetnétek írni a végrendeleteteket." Ez kicsit feloldotta a stresszt. Linda ismét próbálkozott, de megint nem sikerült. Aztán harmadjára megmozdult a kocsi. "Alex, merre megyünk?" "Hmm. Asszem van egy party nyugaton, úgy 200 kilométerre." "Mi? 200 kilométer?" "Emili, az itt kevésnek számít." "Akkor menjünk!" Linda rátaposott a gázra, ami egy kicsit megdobta a kocsit, de amúgy egész ügyes. Linda már 80 km/h -ás sebességgel száguldott. "Alex, nem törvényellenes jogsi nélkül vezetni?" "Dehogy nem. De tudod ki igazoltat itt. A rendőrök is helikopterrel járőröznek, felülről meg csak azt látják, hogy megy egy kocsi." "Ettől nem nagyon nyugodtam meg."-makacskodott Naomi, de aztán csönd lett. Úgy fél óra múlva szembe jött egy kocsi. Kicsit megijedtünk, hát még amikor elkezdett dudálni, meg villogni. Linda megállt. "Csak lazán lányok!"-figyelmeztetett minket. Egy egész helyes fiú szállt ki az autóból, és felénk jött. Linda letekerte az ablakot és a könyökével rátámaszkodott az ajtóra. Kinézett és megszólalt. "Valami gond van, biztosúr?" Erre a fiú megállt. Jujj Linda, ezt lehet, hogy nem kellett volna...

3. fejezet: Tanári titok

A buszon még öten is elfértünk a négyes helyen. Mikor leszálltunk, érzékeny búcsút vettünk egymástól. Pontosabban csak én tőlük, mert nekik a gimiben kellett maradniuk. Anya már dudált a kocsival. Alighogy kocsiba ültem, már hiányoztak a csajok.

// A suli első napján //

Reggel korán keltem, csak úgy pattogtam. Én nyaggattam anyát, hogy induljunk előbb. Ma egy szürke pólót és egy farmersortot vettem fel, és hajamat hagytam szokás szerint lógni. mindent elpakoltam, amit el akarok vinni az 5 napra. Anya ma fáradt lehetett, mert nagyon lassan értünk oda.
Mikor kiszálltam a kocsiból, megláttam a csajokat az ablakban. Felrohantam az emeletre, de belebotlottam Tomiba. "Hova-hova?" "A csajokhoz."-feleltem. "Ne segítsek?" Ezen meglepődtem. Segíteni? De csak 2 táska van nálam! "Köszi, de boldogulok magam is."-mondtam és mosolyogtam."Hát jó. Szia!" "Szia!" Ez meg mi volt? "Hé Tina! Na mi az, bepasiztál?" "Alex!"-felnéztem. A lányok egy emelettel voltak felettem és lehajolva rám mosolyogtak."Remélem már készen van a koporsód, mert most fogsz meghalni!"-kiáltottam, a hátamra dobtam a táskám, és felrohantam. Amikor már csak 2 méter választott el Alextől, akkor futásnak eredt, én meg rohantam utána, miközben majd meghaltam a röhögéstől. Alex berohant a szobába, én meg utána. Ledobtam a cuccom, és sarokba szorítottam. Aztán az ágyra rogytam a nevetéstől, Alex meg mellém zuhant, szintén a nevetéstől fulladozva. Mikor a többiek is beértek, már vizes volt a paplan, annyit sírtunk röhögés közben. Lassan lenyugodtunk. Aztán hirtelen azt láttam, hogy mindenki engem néz. "Mi az?"-kérdeztem kicsit ijedten. "Tina, mondanunk kell valamit. Nem rossz nyugi, látom, hogy sápadsz."-erre nagyot vigyorgott. Tényleg kicsit megijedtem, de akkor ha azt mondja, akkor nem gáz. "Már mind benne vagyunk, de csak akkor, ha te is. Szóval arról lenne szó, hogy meséltem szombaton anyáéknak, hogy milyen ari barátaim vannak, és meghívtak titeket. Ausztráliába, hozzánk! Egy hétre kikérnek minket. Na mit szólsz? De kérdezd meg anyukádat is. Ha benne vagy, akkor jövő héten megyünk!" "Fú Alex, hát persze hogy benne vagyok!" Megöleltem. Ez fantasztikus! Ausztrália a barátnőimmel. Ki nem hagynám! "Meg is kérdezem anyát." Kimentem a fürdőbe.

////////////////////¤\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\

Lehajtott fejjel jöttem ki. "Na, mit mondott?" "Hát, lányok. Nem tudom hogy tudjátok ezt feldolgozni, de..." "De mi?" "Mehetek!!"-és eleresztettem egy nem éppen halk JUHÉÉ-t. Mind az 5-en csináltunk egy hatalmas nagyölelést, közben ugráltunk!! "És akkor a tanyátokon fogunk lakni? A semmi közepén? Mit fogunk csinálni?" "Igen, nálunk, a bazi nagy semmi közepén, és természetesen megmutatom Ausztráliát! Jujj annyira izgatott vagyok! Írjátok fel, hogy mit akartok látni! Vagy nem is, mondjátok most!" "Úúú nézzünk kengurukat!" *cirip-cirip...cirip-cirip* "Most mi az?"-mondta Emili, aztán hangos nevetésben törtünk ki. Mikor már kifáradtunk, Linda feltett egy nem várt kérdést. (bár ezt már megszokhattuk volna tőle) "Alex, tudod, még csak alig néhány hete ismerjük egymást, de te máris egy álom utazásra viszel minket. Hogyhogy?" Ezen mindenki elgondolkozott. "Tudjátok, még soha nem voltak ennyire jó barátnőim, még ennyi időre se, így hát szeretném minden pillanatát kiélvezni." "Jajj Alex! Csak nem gondolod, hogy az utazás után otthagynánk?" "Nem is tudom, talán ha jobban megismertek, akkor...""Akkor csak még jobban fogunk kedvelni."-fejezte be Linda. Alex elmosolyodott. Kínos csend következett. Megint Linda mentett meg minket. "Hé lányok,tudtátok, hogy az első 2 hét tulajdonképpen csak ismerkedés, és határfeszegetés?" Rámeredtünk. Nem, ezt senki sem tudta. Csak Linda. "Ezt honnan tudod?"-kérdezte Naomi. "Háát..." "Na mondd csak Linda!" "Ám legyen. A tanáriban elkértem a gépet egy kicsit, adatokat keresni. Kiment a tanár, a levelező rendszerét bekapcsolva hagyta, csak kódot kellett beírni, azt meg piskóta volt feltörni. És ott olvastam, hogy valaki emlékeztette az ofőt erre. Hadd idézzek: És ne feledd! Az első 2 hétben nincs feleltetés, röpi, TZ, semmi! Hadd feszegessék a határokat, és ismerd meg őket, később könnyebb lesz rendre nevelni őket!" Mély csend. Már megint. Csak néztünk Lindára, de nem úgy, mint egy darab sz*rra, hanem úgy, mint egy istenre. Maga a bátorság is, hogy megpróbálja feltörni, és a másik, hogy sikerül is, aztán még hab a tortán, hogy nem bukott le, és a meggy az egész tetején, hogy hasznos infót szerzett meg, és még a blogomból is egy szakácskönyv lett. "Azta Linda! Mindig is tudtam, hogy okos vagy, dehogy ennyire!" "Köszönöm, ez hízelgő"-közben hátranyúlt, feldobta a haját és vigyorogva felfelé nézett-"de most már hagyjátok abba ezt a nézést plíz!" Mindenki abba hagyta. Erre összenevettünk. Én felálltam az ágyról és feltéptem a hatalmas szekrényt. 5 polc, 5 fiók és egy akasztórúd 10 vállfával rejtőzött a faépítményben. Szépen végigmértem a ruhákat, és már ebből is megtudtam állapítani, hogy melyik kinek a polca. A legalsón szépen összehajtogatott, katonás rendbe pakolt pólók és nadrágok pihentek, mellettük meg egy laptop. "Ez biztosan Lindájé." A következő polc szinte üres volt. Azonnal meg tudtam számlálni a szépen összepakolt ruhákat. 7 darab. Kemény 7 darab póló. A felsőkre még 2 hosszú farmernadrág volt felpakolva és még az aprócska ruhaépítmény mögött is volt valami, na de nem akartam turkálni Naomi cuccai között. "Igen, ez Naomi helye. A ruhatára pont olyan visszafogott, mint ő maga." A szegényes polc fölött, pont szemmagasságban tömve volt a hely az összehajtogatott pólókkal, ruhákkal, szoknyákkal, hosszú és rövid nadrágokkal. A színek nem voltak túl változatosak. Valamennyi fehér, rózsaszín vagy rózsás árnyalatú volt. "Emili. Ez tuti Emilié." Aztán eggyel feljebb behajigálva, egymás hegyén-hátán voltak a vad színű ruhák. Még egy fekete, gyárilag szétszaggatott nadrágszár is lelógott. "Ez biztos Alex holmija." A legfelső polc meg még tiszta volt. "Igen, az az én helyem." Visszasétáltam a táskámhoz, felmarkoltam a cuccom, aztán a szekrény előtt levágtam, majd egyesével felszedegettem, összehajtogattam őket és visszatettem a földre. Amikor minddel végeztem, egybe feltoltam a legfelső polcra. Néhány ruha összegyűrődött, de nem baj. Szépen becsuktam a fadoboz ajtaját, a lányokhoz fordultam és széttártam a kezeimet- "Lányok, üdvözöllek benneteket az első magyar tanítási napotokon!"

// A hét eseményei dióhéjban //

Csak tervezgettünk, amúgy tényleg minden úgy volt, ahogy azt Linda mondta. Tulajdonképpen semmit se tanulunk, és rajtunk kívül mindenki gyanútlanul szemtelenkedett. Tomival még összefutottunk párszor, de szerencsére mindig a "falka" védelme alatt voltam. Nem mintha félnék Tomitól, végül is rendes gyerek meg minden, de a fiúkkal sosem értettem szót. Ha gázos helyzetbe kerültem, akkor valamelyik barátosném válaszolt helyettem. Ilyenkor egy "Köszi, hogy megmentetted az életem." pillantást váltok velük.
Pénteken alig akartam haza menni. Megdumáltuk, hogy Alex nagybátyja fog utaztatni minket, és értem jön. "Nem is találhatnánk jobb utazótársat! Pont letojja, hogy mit csinálunk, csak élve legyünk vele, amikor haza kell utazni."-mesélte Alex. Magyarul oda megyünk ahova akarunk és amikor akarunk. Csak mi öten. Öt 15 éves lány, felügyelet nélkül Ausztráliában...