Nincs is jobb, mint a legjobb barátnőiddel lenni, nem igaz? Hát még ha valami izgit csinálnátok, valahol nagyon messze! Ilyen persze nem lehet, hiszen még csak egy gyerek vagy, ott a családod, meg a suli. Tina azonban a maga 15 évével mégis megpróbál kiszökni ebből a monoton és szürke világból a barátnőivel együtt. Vajon sikerül? Vagy csak megkeserítik hátralévő éveiket?
2013. június 30., vasárnap
Bevezető
Szalai Tina vagyok, 15 éves és holnap megyek a gólyatáborba. Igen, hamarosan kezdem a gimit! Csak egy bajom van. Hogy kolesz. Félre ne értsetek, szeretem a társaságot meg minden, de az általánosban egy napot is alig bírtam ki, és most heti 5 teljes napot kellene! Basszus! Mondjuk talán ha jó társaságba kerülnék, vagy legalábbis jobba mint általánosban, akkor esetleg. Általánosban az volt, hogy mindenki másnak látott, mint aki valójában voltam. Akárhogyan próbálkoztam a pletykák által teremtett károkat helyrehozni, csak nagyobb baj lett belőle. 8.-ban feladtam a "Gondoljanak amit akarnak, ezt az 1 évet még kibírom." gondolattal. Nincs különösebb szükségem a társaságra, így igazam is lett, sőt, a jegyeim is jobbak lettek. Mondjuk sose voltam rossz tanuló, inkább az a jó erős 4-es, de most majdnem kitűnő lettem. Amúgy a kedvenc tantárgyam a földrajz meg a fizika, így hát logikus, hogy reál tagozatos suliba megyek. Remélem nem lesznek nagyon okoskodó osztálytársaim. Kaptam egy névsort is, amiből kiderült, hogy összesen 27-en leszünk az osztályban. Nem tudom, nekem egy kicsit sok. 15 lány, 12 fiú. 15 lány egy helyen... nem lesz ennek jó vége. Hogyha megint olyan pletykafészkek lesznek, mint amik tönkre vágták 8 évemet, akkor lesz itt ne mulass! De most megelőzöm őket. A gólyatáborban 100% Tina leszek és annyi emberrel ismerkedek össze, amennyivel csak tudok. Aztán ha így sincs valami rendben, akkor tuti velem van a baj...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése